RÉSZEGES SÜTI

Hozzávalók:

30 dk olvasztott zsír, 2 dl sör, 1 sütőpor, 1/2 kávéskanál só, 1kg liszt, lekvár a tölteléknek, porcukor, amiben megforgatjuk.

A zsírt felolvasztjuk, majd hozzáadjuk a 2 dl sörhöz. Ezután a kiszitált liszttel és a sütőporral,valamint a sóval jól kidolgozzuk a tésztát.

Mivel nagyobb mennyiségű tésztáról van szó,ezért 2-3 részre osztjuk és úgy nyújtjuk ki. (így könnyebb vele dolgozni) Ezután közepes nagyságú pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.

A kiszaggatott korongokat megtöltjük lekvárral,majd összehajtjuk és villával lenyomkodjuk a szélét. Így szép is és praktikus,mert nem folyik ki a töltelék sülés közben.

180 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig sütjük. Vigyázat,ennek a sütinek fehér marad a színe,tehát ne süssétek barnulásig,mert akkor már égett lesz.

Amint kisűlt és kivettük a sütőből,mindjárt melegen megforgatjuk porcukorban.

Aranyoskáim, jó étvágyat.