PEINIRLI-GÖRÖG PIZZACSÓNAK

Hozzávalók: a tésztához: 2.5 dl víz, 1 kocka élesztő, másfél kávéskanál só, 40 dk liszt. A töltelékhez: apróra felvagdalt szalámi, paprika, gomba, majd a tetejére sajt ízlés szerint.

A vizet langyosra melegítjük és két evőkanál liszttel felfuttatjuk benne az élesztőt, majd beletesszük a sót. Ezután 1 órát kelesztjük, majd 6-7 részre vágjuk és újra kelesztjük.

Ezután téglalap alakúra nyújtjuk, megtöltjük a masszával, behajtjuk a széleit, a két végét pedig összefogjuk és enyhén megcsavarjuk. Ekkor alakul ki a csónak alakja.

Ezután sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk és a tetejére reszelt, vagy darab sajtokat teszünk. A sütőt felmelegítjük 200-250 fokra, majd 25 perc alatt megsütjük.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

VASZINA-TORTA

Hozzávalók: PISKÓTÁHOZ: 7 egész tojás, 20 dk darált dió, 7 evőkanál cukor, 4 evőkanál liszt, fél tasak sütőpor. KRÉMHEZ: 2 tasak csokis puding, 4 dl tej, 8 evőkanál cukor, 10 dk étcsokoládé, 20 dk margarin.

A tojás fehérjét szétválasztjuk a sárgájától, majd a sárgáját kikeverjük a sütőporral és félretesszük. Ezután a fehérjéből a cukorral kemény habot keverünk, majd összekeverjük a kikevert sárgájával és ebbe fakanállal belekeverjük a darált diót és a lisztet.

Ezt egy 25 cm átmérőjű kerek tepsiben kisütjük 180-200 fokon.

Míg a piskóta kisül és hűlni hagyjuk, addig a pudingokat megfőzzük a hozzávaló tejjel és cukorral és a 10 dk csokival. Ettől lesz igazán csoki ízű a krémünk. Ezt is hűtjük, majd a margarinnal habosra keverjük.

Ezután a kihűlt diós piskótát ketté vágjuk és megkenjük a krémmel, amivel a torta tetejét és oldalát is bőven megkenjük. A tetejére 5 dk olvasztott csokoládét csorgatunk.

Nagyon finom, könnyed torta lesz belőle. Nálunk nagyon bevált.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

DIÓS-ÖNTÖTT

Hozzávalók: TÉSZTÁHOZ: 21 dk liszt, 14 dk zsír vagy margarain, 7 dk cukor, fél tasak sütőpor, 1 egész tojás. TÖLTELÉKHEZ: 2-3 evőkanál lekvár, 6 tojás, 20 dk darált dió, 2 tasak vaníliás cukor, 20 dk cukor.

A tésztához való anyagokat összegyúrjuk, majd félretesszük egy zacskóban a hűtőbe.

Közben a diót ledaráljuk. A tojások sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük és beletesszük a diót. A tojások fehérjét külön edényben egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük majd lassan összekeverjük a diós masszával.

Ezután egy tepsit kizsírozunk vagy sütőpapírral kibélelünk, majd kinyújtjuk a tésztát, beletesszük és lekenjük a lekvárral.

A lekvárral megkent tésztára öntjük a diós masszát és a 200 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt kisütjük. Itt megjegyzem azt, ha nagyon barnulni kezd a diós töltelék, akkor vegyük le a sütő hőmérsékletét 180 fokra.

Szúrópróbával nézzük meg, hogy átsült -e a diós töltelék. Ezután kivesszük a sütőből és kihűtjük a tepsiben, majd szeletelhetjük.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

ZONGORA-TORTA

Hozzávalók: Hozzávalók: Piskótához: 6 egész tojás, 6 kanál cukor, 3 evőkanál olaj, 1 tasak sütőpor, csipetnyi só, 6 kanál liszt. Krémhez: 2 tasak vanília ízű puding, 3 dl tej, 8 evőkanál cukor, 4 darab háztartási keksz, 2 tasak kappuchino kávé. Díszítéshez: 3 dl tejszínhab, vagy 3 tasak tejszínhabpor,3 evőkanál málna ízű ízesítő esszencia, 5 dk étcsokoládé felolvasztva.

A piskótát kisütjük egy k.b. 25 cm átmérőjű kerek tortaformában. Míg a piskóta sül, addig megfőzzük a vaníliás puding krémet 2 tasak pudinghoz tesszük a hozzávalókat, majd letakarva kihűtjük és a margarinnal habosra keverjük.

Ezután a kihűlt piskótát ketté vágjuk, megkenjük, majd egy harmadát levágjuk, amit a megmaradt tetejére helyezünk. Ezt lekenjük krémmel és tejszínhabbal.

4 darab háztartási kekszet megmártogatunk kávéba, megkenjük vaníliás krémmel, majd bevonjuk tejszínhabbal. Ez lesz a zongorista székje. A tejszínhabból kiveszünk valamennyi anyagot, amit málna esszenciával színesítünk a díszítéshez.

Ezután díszíthetjük a zongora formájú tortát.

Mutatós kis torta kislányok szülinapjára.

Aranyoskáim jó étvágyat.

KOLBÁSZOS-CSOKORNYAKKENDŐ

Hozzávalók: 2 lap fagyasztott rétestészta, 15-20 kolbászkarika, 1 tojás sárgája a kenéshez, só és magvak a tetejére.

A tésztát szobahőmérsékleten kiengeszteljük, majd vékonyra nyújtjuk. Kockákra vágjuk őket. Ezután a kolbászkarikák közepét kilyuggatjuk. A kockára vágott tésztakockákat legyező alakba hajtogatjuk. A kolbászkarikát bevágjuk és ősszefogjuk vele a legyezőre hajtott tésztát, majd átszúrjuk egy fogpiszkálóval, hogy sülés közben ne nyíljon ki. Lekenjük tojás sárgájával, sózzu és megszórjuk magvakkal. (ki mit szeret). Ezután 200 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt készre sütjük. Mikor kicsit hűlt, akkor kiszedjük a fogpiszkálót belőle.

Gyorsan elkészíthető és egy leves mellé kész is a finom ebéd.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

KÓKUSZOS STANGLI-TOJÁSFEHÉRJÉBŐL

Hozzávalók: (37 darab lesz belőle) 4 db tojásfehérje, 8 evőkanál cukor, 1 kávéskanál étkezési keményítő (gusztina) vagy egyszerű liszt, 1 evőkanál ecet, csipetnyi só, 10 dk kókusz reszelék. Díszítéshez: 5 dk olvasztott csokoládé.

A tojásfehérjéket egy csipetnyi sóval habosra keverjük, majd hozzáadjuk a cukrot és nagyon keményre keverjük, (a képen látjátok majd, hogy a kés megáll a habban, olyan kemény kell, hogy legyen). Ezután hozzáadjuk az étkezési keményítőt (gustinát) és a kókusz reszeléket, majd lassú keveréssel összedolgozzuk. Egy habzsákba töltjük a masszát és sütőpapírral kibélelt tepsibe rudakat nyomkodunk belőle.

A sütőt előmelegítjük 200 fokra, majd mikor betesszük sülni, akkor levesszük 180 fokra és 15-20 percig szárítjuk. Nem szabad túl szárítani, mert mikor kihűl, akkor keménykedik, válik ropogóssá a sütink.

Mikor kivesszük a sütőből a kalácsot, azonnal tálcára kell rakni, mert ha kihűl, akkor leragad és eltörik kiszedéskor. Erre nagyon ügyeljünk. Ezután kicsit hűlni hagyjuk a tálcán és olvasztott csokival lekenjük, vagy meglocsoljuk a tetejét. (nekem van egy kis műanyag flakonom ezzel könnyen meglocsolható a süti teteje)

Ez a süti nagyon finom, ropogós és, ami nem mellékes a hét folyamán felgyülemlett tojásfehérje is felhasználható.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

FORDÍTOTT PIZZA-FALATOK

Hozzávalók: 2 lap fagyasztott tészta, 20 dk reszelt vagy apróra vágott pizzasonka, 15 dk reszelt sajt, 2 evőkanál tejfel vagy ketchup, 10 dk apróra vagdalt paradicsom és oliva bogyó. 1 tojás sárgája a kenéshez, só és magvak a tetejére.

A tésztát szobahőmérsékleten kiengeszteljük. Közben a pizzasonkát és a sajtot lereszeljük, a paradicsomot és az olivát apróra vágjuk. Ezután elnyújtjuk a lapokat, lekenjük tejfellel vagy ketcuppal, rászórjuk a reszelt sonkát és sajtot, valamint a paradicsom és oliva bogyó keveréket.

Ezután a tészta két szélét behajtjuk és feltekerjük. Mikor ezzel megvagyunk, akkor 2-3 cm vastagon bevagtaljuk, csak ügyeljünk rá, hogy ne vágjuk át teljesen. Majd az egyiket jobb oldalra a másik szeletet pedig bal oldalra hajtjuk. Ezután lekenjük a tojás sárgájával, sózzuk és megszórjuk magvakkal. A 200-250 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.

Kicsit hűlni hagyjuk és már fogyasztható is.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

DIÓS-PUDINGOS RUDACSKÁK

Hozzávalók: 1.) Tészta: 3 dl tej, 2 tojás sárgája, 1 kávéskanál cukor, 5 dk élesztő, 1,5 kávéskanál só, 70 dk liszt, 2dl olaj. 2.) Töltelék: 15 dk darált dió, 2 evőkanál cukor, 1 tasak vaníliás puding megfőzve 1/2 l tejben 3 kanál cukorral.

A cukros tejben felfuttajuk az élesztőt, majd a többi hozzávalóból tésztát gyúrunk. Ezt 45 percig kelesztjük.

Míg a tésztát kelesztjük, addig megfőzzük a pudingot és hagyjuk kihűlni. Ledaráljuk a diót és összekeverjük a cukorral. Ezután a tésztát kinyújtjuk, lekenjük a hideg pudinggal és megszórjuk a dióval. Majd kettőbe hajtjuk. (lásd a képeken). Ezután kicsit elnyújtjuk, 2 cm-es csíkokra vágjuk, kicsit megcsavarjuk és a tepsibe sorakoztatjuk őket.

A sütőt előmelegítjük 200-250 fokra és 15-20 perc alatt készre sütjük őket.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

CSALAFINTA – PALACSINTA

Hozzávalók: 14 darab kakaós palacsinta. Töltelékhez: 1/2 kg lágy túró, 15 dk cukor, 2 tasak tejszínhab por, 2 dl tej, 1 narancs leve és reszelt héja, a tetejére 10 dk olvasztott étcsokoládé.

Süssünk 12 kakaós palacsintát. Majd míg a palacsinták hűlnek, addig készítsük elő a tölteléket. A túrót keverjük ki a cukorral, a narancs levével és reszelt héjával. Ezután a tejszínhab porokat kikeverjük kemény habbá a 2 dl tejjel. Ezután vegyítsük össze a két masszát, ezzel fogjuk tölteni a palacsintákat.

Ezután előkészítünk egy jénait, vagy bármilyen tepsit folpakkal kibélelve, amibe a palacsintákat sorakoztatjuk. Majd a palacsintákat megtöltjük az előkészített krémmel, feltekerjük és sorba rakjuk a tepsibe. Mikor egy sort lerakunk, akkor vékonyan lekenjük a sor tetejét is krémmel. Ezután jön a másik sor, mindaddig míg van palacsintánk. Mikor ezzel készek vagyunk, akkor letakarjuk és hűtőben dermedni hagyjuk legalább 1 órát.

Ezután kivesszük a hűtőből, majd egy tálcára borítjuk. Közben felolvasztjuk az étcsokoládét és leöntjük vele. Újra hűtőbe tesszük, hogy a csoki megdermedjen rajta.

Akár előző nap is elkészíthető, majd másnap egy leves mellé tálalhatjuk, így időt spórolva, főleg, ha munka után kevés időnk marad az ebéd főzéséhez, de egy finomságra vágyunk. Megjegyzem, nekünk a jaffa keksz ízére hasonlít, mert a narancs és a csoki együttes íze erre hasonlít. Nagyon finom, érdemes kipróbálni.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

TÉLI GYÜMÖLCSTORTA

Hozzávalók: 1.( Piskótához: 3 egész tojás, 3 evőkanál cukor, 3 evőkanál liszt, 1 sütőpor, 1 tasak vaníliás cukor, 2 evőkanál olaj. 2.) 2 tasak vanília ízű tejszínhab por, 2.5 dl tej, 5 dk apróra darabolt fehér csokoládé, ízlés szerint déli és aszalt gyümölcsök (narancs, banán, mandarin, mazsola, füge… stb) A tetejére 5 dk olvasztott csokoládé.

A tojásokat szétválasztjuk, majd a sárgájában elkeverjük a sütőport. Ezután a fehérjéből a cukorral kemény habot keverünk és ezután hozzáadjuk a sütőporral elkevert sárgáját. Ami a lényeg, hogy a liszt hozzáadása után ne mixerrel keverjük össze, hanem fakanállal vagy más keverőeszközzel lassan keverjük hozzá a lisztet és az olajat, akkor a piskótamassza nem lesz folyékony, hanem szép kemény marad és gyönyörű magasra fog nőni sütéskor. Majd egy kivajazott, vagy zsírral kikent tepsibe öbtjük és 200 fokra előmelegített sütőbe tesszük. K.b. 15 percig sütjük de ne nyissuk ki a sütő ajtaját, mert akkor is összeeshet a tészta. Ezután kapcsoljuk ki a sütőt és 5 perc után vegyük ki a piskótát.

Ezután egy tálcára borítjuk a piskótát és hűlni hagyjuk.

Míg a piskótánk hül, addig elkészítjük a krémet. A 2.5 dl tejben kikavarjuk a 2 tasak tejszínhab port, ehhez hozzáadjuk a gyümölcsöt és a vagdalt csokit. Közben a csokit is felolvasztjuk, amivel lelocsoljuk a tetejét.

Ezután rátesszük a piskótára és lelocsoljuk a csokival.

Egyszerű, gyors és finom süti. Akár hétvégére, de hét közben sem sok időt igényel, ha éppen valami nasit ennén.

Aranyoskáim, jó étvágyat.