KÖRTÉS-GRÍZTORTA

Hozzávalók: 1/2 l tej, 15 dkg cukor, 3 egész tojás, 10 dkg margarin, 15 dkg gríz (búzadara), 2 közepes körte, 2 vaníliás cukor, 10 dkg barna cukor, 2 dl tejszín (vagy két tasak tejszínpor)

Először is kikenjük a margarinnal a szétkapcsolható tepsit. Majd a margarint felolvasztjuk a tejben és a forrástól kezdve beleöntjük a grízt és így még 1-2 percig főzzük. Ezt a masszát utána félretesszük hűlni.

Közben a tojások sárgáját és fehérjét külön edénybe választjuk. A sárgáját habosra keverjük a cukorral. A fehérjét pedig egy pici sóval kemény habbá verjük. Mikor a grízes massza kihűlt, akkor először a kikevert sárgájával összedolgozzuk,majd a kemény habot lassú keveréssel fakanállal hozzáadjuk.

A meghámozott körte szeleteket megforgatjuk a barnacukorban és lassú tűzön karamelizáljuk, majd félretesszük hűlni.

Ezután a masszát beleöntjük a tepsibe, a tetején elhelyezzük a körtét és 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük 40 percre. Azután nyugodtan kivehető, mert a tészta állagának enyhén puhának kell maradni. Tehát nem keményre sütni.

Ha kisűlt, levesszük róla a tepsi oldalát,hogy hűljön, majd tejszínhabbal díszítjük.

Aranyoskáim, jó étvágyat.