FANNIKA TORTÁJA

Hozzávalók: 3 vékonyabb piskóta lap, 2 tasak vanília ízű puding, 10 evőkanál cukor, 25 dk margarin, 2 tasak vanília ízű tejszínhab, a díszítéshez 3 tojás fehérjéből 6 kanál cukorral készített habcsókok, ebben az esetben ehető kép a lovacskákkal, 20 drb jaffa keksz és zselatin cukorka.

Először is megcsináljuk a díszítéshez a habcsókokat,mert ahhoz k.b. 1-1.5 óra kell a kiszárításhoz. A 3 tojásfehérjét kikeverjük 6 evőkanál cukorral és 1 kávéskanál ecettel, majd 3 részre osztjuk és színezzük. Ezután sütőpapírra kis kúpokat nyomunk és 150 fokon szárítjuk 1-1,5 órát.

Ezután kisütjük a piskótákat, vagy lehet boltban vásárolt lapokkal csinálni. Míg a piskóta sül,addig megfőzzük a 2 pudingot 6 dl tejben 10 kanál cukorral és ezt is félretesszük hűlni. Praktikus a pudingot letakarni fóliával,akkor nem keményedik meg a teteje. Amint a puding kihűlt, belekeverjük a margarint.

Ezek után kezdődhet a lapok kenése. Az első lapra rákenjük a krém negyedét, majd erre sorakoztatjuk a jaffa kekszet,amit szintén lekeünk egy kevés krémmel, majd rátesszük a második lapot. Erre szintén krém jön, aminek a tetejét zselatin cukorkával borítjuk be. A harmadik piskóta tetejére kenjük a megmaradt krémet és erre ráhelyezzük az ehető díszítőlapot. Következő lépés,hogy a kikevert tejszínhabot a torta köré kenjük, vagy nyomózsákkal körbe nyomogatjuk,akkor díszesebb lesz.

A végén pedig rárakjuk a kis habcsókokat, és a gyertyákat,amivel igazi szülinapi alakját megkapja.

Aranyoskáim, jó étvágyat és Boldog szülinapot,akinek készült.