GYŰRÖTT-BUREK

Hozzávalók: 1/2 kg réteslap, 1/2 kg túró, 10 dk reszelt sajt, 3 evőkanál tejfel, 3 egész tojás, vegeta, só, 1/2 dl buborékos ásványvíz, 1 dl olaj.

A túrót kikeverjük 2 egész tojással, olajjal és az ásványvízzel, vegetázzuk, sózzuk, majd félretesszük. Ezután 1 tojást kikeverünk 3 evőkanál tejföllel és 2 evőkanál olajjal. Egy közepes tepsit kikenünk olajjal. Beleteszünk egy réteslapot, amire a gyűrött lapokat fogjuk sorakoztatni. Két réteslapot lekenünk a tejfeles-tojásos masszával, megszórjuk reszelt sajttal (a sajt akár ki is hagyható) és harmonika szerű alakban összefogjuk (gyűrjük). Ezt a tepsibe tesszük. Így járunk el, mindegyik lappal, míg a tepsi meg nem telik. Ezután ráöntjük a túrós masszát. Kicsit széthuzgáljuk a tészta között, hogy mindenhova jusson a masszából. Ezután a tetejére teszünk egy réteslapot és erre öntjük a megmaradt tejfeles masszát.

A 200-220 fokra előmelegített sütőben 40-45 perc alatt aranysárgára sütjük.

Aranyoskáim, jó étvágyat.