TOJÁSOS-FASÍRT KOSÁRKÁK

Hozzávalók:

1/2 kg darált hús, 1 egész tojás, 2 kiskanál vegeta fél kiskanál só, kevés őrölt bors, 1 dl prézli, 2 gerezd fokhagyma, 1 kisebb fej vöröshagyma (ezek a darált húsba mennek) valamint 5 tojás a kosárkák közepébe és 2 újhagyma a tetejére (de az nélkül is jó)

A darált húsba beletesszük a felsorolt hozzávalókat és a képen látható kis kosárkákat formázunk belőle (akkorák legyenek,hogy egy közepes tojás beleférjen),majd ezt betesszük a 220 fokra előmelegített sütőbe és 15 percig sütjük. Ezután kivesszük és beletesszük a tojásokat a közepébe,majd újra sütjük.

Majd mikor a képen látható állagra megsül a tojás,akkor kivesszük a sütőből.

Majd megszórjuk az apróra vágott újhagymával. Köretnek sült krumlit csináltam hozzá. Egyszerű, gyors és finom étek.

Aranyoskáim,jó étvágyat.