PANZEROTTI-SÜTŐBEN ÉS OLAJBAN

Hozzávalók: 1.Tészta: 2 dl langyos vízben egy kiskanálnyi cukorral felpuffasztunk 2 dk friss élesztőt. Majd ebbe belekeverünk 1 teáskanál sót,  15 dk sima lisztet, 15 dk durum lisztet és k.b. 1 dl olívaolajjal bedagasztjuk. Majd kelni hagyjuk a tésztát. 2. Töltelék: bármilyen felvágott ehhez még apróra vágott piros paprika, feta sajtdarabkák és szeletelt sajt, és lehet tejfelt is a tésztára kenni.

A megkelt és elnyújtott tésztát akkorára vágjuk,hogy össze tudjuk  hajtani,amikor beletesszük a tölteléket. Majd a széleit villával körül nyomkodjuk, hogy ne csorogjon ki belőle a sajt. Ezután kicsit kelesztjük, míg a sütő 200-250 fokra felmelegszik. Majd lekenjük tojás sárgájával, sózzuk és magvakkal szórjuk meg. (Az olajban sült panzerottit csak simán sütjük. (nem kell sem tojás sem magvak rá.). Majd a sütőben 15 perc alatt készre sütjük.

Egy zöldbableves mellé finom ebédet varázsolhatunk belőle.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

MÁKOS-MEGGYES MUFFIN

Hozzávalók: 20 dkg darált mák, 20 dkg liszt, 1 sütőpor, 2 dl tej, 2 dl olaj, 4 tojás, 20 dkg cukor, 2 tasak vaníliás cukor, 1/2 kg meggy.

A tojásokat habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral. Ezután beletesszük a tejet és az olajat. A lisztet, a darált mákot és a sütőport összekeverjük és így a kikevert masszához adagoljuk

Ezután félig töktjük a muffinkosárkákat, a meggyet a muffinokba külön kell belerakni, majd a meggyet úgymond, lefedjük még a tésztával. 24 darab muffin lesz belőle. Majd a sütőt előmelegítjükk 200 fokra és 20-25 perc alatt megsütjük. (szúrópróbával nézzük meg a tészta állagát) Nem szabad nagyon kiszárítani.

Nem kell megijedni, hogy a massza kicsit folyékonyabb állagú és, hogy gyorsan emelkedik sütés közben.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

OMLÓS-SZILVÁS SÜTI

Hozzávalók: 50 dk liszt, 15 dk zsír, 1 sütőpor, 15 dk cukor, 3 tojás sárgája, 1 evőlanál tej. Töltelékhez: 50 dk szilva 15 dk cukorral és 1 vaníliás cukorral összekeverve, 4 evőkanál búzadara (gríz). A tetejére: 3 tojás fehérje 6 evőkanál cukorral és 2 kávéskanál ecettel kemény habbá keverve.

A tésztához való anyagokat összegyúrjuk, majd folpackba tekerjük és hűtőszekrényben 1 órát pihentetjük, hogy nyújtáskor ne ragadjon. Ezután úgy osztjuk el, hogy a süti alsó felének a tészta 2/3, a felső részének pedig 1/3 része maradjon. (lásd az alábbi képeken).

Egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, de lehet úgy is, hogy csak zsírral megkenjük. A kimagvazott, cukrozott szilvát előkészítjük. A tészta nagyobbik felét elnyújtjuk, beletesszük a tepsipe, majd megszórjuk 2 evőkanál búzadarával (grízzel).

Erre rásorakoztatjuk a szilvát, majd ezt is megszórjuk 2 evőkanál búzadarával és ha édesebben szeretitek, akkor lehet még cukrot is szórni hozzá. (a búzadarára azért van szükség, hogy a szilva leve ne áztassa el a tésztát). A tészta kisebbik részét elnyújtjuk, csíkokra vágjuk és rátesszük a szilvára.

Ezután a 250 fokra előmelegített sütőbe tesszük.

Így 15 percig sütjük. Míg a kalács sül, addig a 3 tojás fehérjét kemény habbá kikeverjük 6 evőkanál cukorral és 2 kávéskanál ecettel. Majd a sütit kivesszük a sütőből, rátesszük a habot, a sütőt levesszük 180-150 fokra és visszatesszük, hogy a hab szépen rászáradjon,finom ropogósra a süti tetejére és persze a tészta is tovább süljön.

Mikor megszáradt a hab, akkor kivesszük a sütőből és kihűtjük.

Ezután éles késsel szeletelhetjük. A ropogós hab és a savanykás szilva nagyon finom összhangot ad és nagyon finom.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

TORDAI KELT RÉTES

Hozzávalók a tésztához: 4 dl tej, 5 dk élesztő, 1.5 evőkanál cukor, 1 evőkanál só, 2 evőkanál olaj, 75 dk liszt. A mákos töltelékhez 15 dk mák, 15 dk cukor, 25 dk meggy. A kakaós tültelékhez kell, 15 dk cukor és 2 kávéskanál kakaó. A tészta kenéséhez kell, 2 evőkanál zsír, 1-2 tojás sárgája, a töltelék locsolásához kell 2 tojás fehérjének felvert habja 2 evőkanál tejfel, 3 kávéskanál cukor és egy késhegynyi só.

A langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt a cukorral. Majd a tészta hozzávalóiból megdagasztjuk a tésztát és azonnal 2 részre osztjuk és kelesztjük.

Míg a tésztánkat kelesztjük, addig elkészítjük a tölteléket. A mákot ledaráljuk és összekeverjük a kimagvazott meggyel. A cukrot összekeverjük a kakaóval. A tészta kenéséhez kikavarjuk a zsírt a tojás sárgájával, ezzel kenjük majd le a megkelt és kinyújtott cipókat. A fehérjét habbá verjük, majd hozzáadjuk a cukrot és a tejfelt, ezzel fogjuk meglocsolni a tölteléket.

Mikor a tészta megkelt, akkor kinyújtjuk, lekenjük a tojás sárgájával kikavart zsírral és körkörösen vékonyra kihúzzuk kézzel.

Ezután a közepére tesszük a tölteléket, meglocsoljuk a tojásfehérjével és tejfellel kikavart masszával, és a tésztát felgöngyölítjük. Majd tepsibe rakjuk és 45 percig újra kelesztjük.

Mikor jól megkelt, akkor lekenjük egy kevés olajjal és a 250 fokra előmelegített sütőbe tesszük 40 percre sülni.

A sütőből kivéve lekenjük olajos vízzel, akkor fényes lesz és megpuhul.

Fél óra hülés után szeletelhető.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

MASNI-FÁNK

Hozzávalók: 2dl langyos tej, 1 dl langyos víz, 25 gr élesztő, 2,5 evőkanál cukor, 1 kávéskanál só, 1 egész tojás, 1/2 dl étolaj, 1/2 dl olíva olaj, 45-50 dk liszt, porcukor, lekvár a tetejére.

Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tej és víz keverékben, amibe beletettük a cukrot és 100 gr lisztet is teszünk bele, ezt hagyjuk 15-20 percig. Majd hozzáadjuk az olajat, sót, tojást és fokozatosan összedolgozzuk a többi liszttel. Kelesztjük 50 percet, majd az edényből kivéve átgyúrjuk, kinyújtjuk 1 cm vastagságúra és kiszaggatjuk.

Míg előkészítjük az olajat a sütéshez, addig picit pihen a tészta. Ezután széthúzzuk a tésztakorongot, majd az egyik felén egy csíkot vágunk, a másik felén csak bevágjuk, úgy, hogy át bírjuk hajtani a tésztacsíkot. Ekkor ráhajtjuk a tészta felső felét az alsóra, a tésztacsíkot áthajtjuk a bevágott részen és már meg is van a masni alak. De a képeket kövesd és meglátod milyen egyszerű.

A forró olajban 2-3 pec alatt aranysárgára sütjük.

Ezután porcukrozzuk és lekvárt is tehetünk rá.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

TÚRÓ RUDI – PALACSINTA

Hozzávalók: 14 drb palacsinta. Ehhez a töltelék: 1/2 kg túró, 2 evőkanál tejfel, 15 dk porcukor, csipetnyi só, 2 tasak vaníliás cukor, 1 közepes citrom reszelt héja, fél citrom leve. Kenéshez: 15 dk étcsokoládé, 2 evőkanál olaj.

Kisütjük a palacsintákat, majd félretesszük hülni. Közben a túrót kikeverjük a hozzávalókkal.

Ezután megkenjük a palacsintákat a túrós töltelékkel, két oldalukat behajtva feltekerjük őket, majd zsírpapírral bélelt tálcára sorakoztatjuk.

Majd az elkészített palacsintákat hűtőszekrénybe tesszük. Míg azok egy kicsit hülnek. Addig felolvasztunk 15 dk étcsokoládét 2 evőkanál olajjal. Ezután a palacsintákat jól lekenjük az olvasztott csokival és 1 órára ismét hűtőszekrénybe tesszük.

Meleg, nyári napokon nagyon finom hideg desszert lesz belőle.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

PIZZA-ROLÁD

Hozzávalók: 2 roládhoz: 1 csomag fagyasztott tészta (2 lap), 20-25 dk gépsonka, tetszés szerint szalonna szeletek, 2 csomag sajtlap, 2 közepes paradicsom, 10 dk babura paprika, kenéshez 1 tojás sárgája és szezámmag.

A fagyasztott tésztát szobahőmérsékleten kiolvasztjuk, a paprikát, paradicsomot elszeleteljük. Ezután a tésztát elnyújtjuk tetszés szerint milyen vastagra szeretnénk. Majd beterítjük a gépsonkával, paradicsommal, paprikával, rátesszük a sajtlapokat és feltekerjük. A tetejét lekenjük a tojás sárgájával, sózzuk és megszórjuk szezámmal.

A sütőt előmelegítjük 200 fokra és 15-20 perc alatt megsütjük.

Kicsit hülni hagyjuk, majd szeletelhetjük. Egy krumplileves mellé finom ebédet varázsolhatunk belőle.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

MÉHKAS SÜTI

Hozzávalók: 35 dkg liszt, 3 evőkanál cukor, 5 dkg vaj, 1 tojás, 1,5 dl tej, 1 tasak szárított élesztő, késhegynyi só, 2 evőkanál kakaópor; 2 dkg vaj, 2 tojás. Kenéshez: 2 evőkaanál méz és 1 dl víz.

Az élesztőt a langyos cukros tejben felfuttatjuk. A lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a maradék tejet, a tojást, a cukrot, a sót, az olvasztott vajat és a végén a felfutott élesztőt, jól kidolgozzuk. A megdagasztott tésztát két részre osztjuk, egyik felébe belegyúrjuk a kevés tejjel elkavart kakaót. Ezután még két részre osztjuk a barna és sárga tésztát, letakarjuk, meleg helyen kelesztjük.

Ezután elnyújtjuk a sárga és a kakaós cipókat, egymásra tesszük (1 sárgára egy kakaósat, ), majd feltekerjük, az aljánál fogva összecsippentjük és sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk őket. A sütőt 250 fokra elő,elegítjük és 15perc alatt megsütjük. Mikor kivesszük a sütőből azonnal lekenjük a mézes vízzel. Így szép fényesek lesznek.

Ajánlott lanygosan elfogyasztani, mert másnapra kicsit szikkadtabbak lesznek.

Aranyoskáim jó étvágyat.

SERPENYŐS PIZZA

Hozzávalók: 1. TÉSZTÁHOZ: 30 dkg rozsliszt (vagy bármely más lisztfajta), 1 kávéskanál sütőpor, 1/2dl olaj, 1 evőkanál tejfel, 1 csapott kávéskanál só, 1.5 (másfél) dl langyos víz.

2. TÖLTELÉK: 20 dk apróra darabolt felvágott (gépsonka, bacon szalonna, pizza sonka… ki mit szeret), 10 dk reszelt sajt és 5 dk csemege kukorica.

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, és 4 cipót formázunk belőle. Amíg a tölteléket elkészítjük, addig letakarva pihentetjük.

A töltelék hozzávalóit apróra vágjuk, és egy tálba tesszük.

Ezután a cipócskákat a serpenyőnek megfelelő nagyságúra nyújtjuk. Az alsó felét befedjük a töltelékkel, majd rátesszük a másik tésztát és az ujjunkkal összecsípve körkörösen lezárjuk, hogy a sajt ne folyjon ki belőle sütés közben. (ebből az adagból 2 közepes nagyságú pizza lesz).

Ezután egy teflon serpenyőben, amelyet nagyon vékonyan megkentünk olajjal, közepes hőmérsékleten, hogy ne égjenek meg, fedő alatt megsütjük, úgy, hogy 2-3 alkalommal megfordítjuk. (Ez kb. 10 perc.)

Egy finom leves mellé tökéletes ebédet rakhatunk a család elé.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

KRÉMES-MÁSKÉPPEN

Hozzávalók: 1 csomag (2 lap) fagyasztott tészta. Krémhez: 6 tojás, 8 evőkanál cukor, 7 dl tej, 3 tasak vaníliás cukor, 4 púpozozott evőkanál liszt.

A fagyasztott tésztát szobahőmérsékleten hagyjuk míg nyújthatóvá válik. Ezután elkészítjük a krémet. A tojások fehérjét és sárgáját ketté választjuk. A fehérjét egy csipetnyi sóval kemény habbá verjük.

Ezután a sárgáját kikeverjük a cukorral, vaníliás cukorral és a liszttel, majd beleöntjük a tejet, símára keverjük és megfőzzük krém állagúra. (ne legyen túl kemény). Majd azon melegen belekeverjük a habbá kevert tojások fehérjét. Lassan keverjük bele fakanállal, hogy túlzottan ne törjön össze a hab. Az elkészített krémet félretesszük hűlni.

Míg a krém hűl, addig kisütjük a tésztát. Először is az egyik lapot vékonyra nyújtjuk, majd csíkokra vágjuk, tepsibe sorakoztatva kisütjük őket.

A másik lapot is kinyújtjuk, de azt egészben sütjük ki, mert ez lesz a krémesünk alapja.

Egy magasabb oldalú tepsit kibélelünk folpakkal, rásímítjuk a krém 1/3-át, erre rá sorakoztatjuk a pálcika alakúra sütött tészta felét, majd a másik rész krémmel befedjük. Ezután erre a rétegre rakjuk a pálcika tészta másik felét és rásímítjuk a megmaradt krémet. Ennek a tetejére tesszük az egészben kisütött lapot, letakarjuk a folpakkal és hűtőszekrényben 3-4 órát dermesztjük.

Mikor megdermedt a krémes, akkor egy tálcára borítjuk, ekkor kerül az egészben sütött tészta az aljára, kevés csokiöntettel meglocsoljuk a tetejét.

Azért szeretem ezt a krémest, mert közte is van tészta. Amint látjátok a férjemnek is a kedvence lett. 🙂

Aranyoskáim, jó étvágyat.