HABCSÓKOK

Hozzávalók: 6 tojás fehérje, 25 dk porcukor, csipetnyi só, fél citrom leve, 10 dk kókuszreszelék, 15 dk darált keksz, 2 tasak tejszínhabpor (vagy 2 dl tejszín).

A tojásfehérjéket kemény habbá verjük egy csipetnyi sóval, majd hozzáadjuk a porcukrot és a citrom levét és ezzel is jól kikeverjük. Ezután két részre osztjuk és az egyik felébe 10 dk kókuszreszeléket teszünk, majd összekeverjük vele. A másikba 15 dk darált kekszet teszünk, szintén összekeverjük, majd zsírpapírral kibélelt tepsikbe kávéskanállal kúpokat szaggatunk.

Ezután a 180 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt megsütjük. Nem szabad nagyon keményre sütni, mert még hülés után keményedni fog. A kisült kúpokat kiszedjük egy tálcára és kihűtjük.

Közben kikeverjük a tejszínhabport, vagy a tejszínt, amit ízesíthetünk csokival, vagy más ízzel. Én csokoládésat csináltam. A krémet nyomózsákba tesszük és a süti egyik felére nyomunk belőle, majd egy másikkal lefedjük.

Gyorsan és egyszerűen elkészíthető és a felgyülemlett tojásfehérjék sem vesznek kárba.

Aranyoskáim, jó étvágyat.