NAPSUGÁR-LÁNGOS

Hozzávalók egy darab 24 cm-es átmérőjű lángoshoz: 2 dl langyos víz, 35 dk liszt, fél kávéskanál cukor, 1 kávéskanál só, 2 evőkanál olaj, 1 tasak instant élesztő. Töltelékhez: 5 dk reszelt sajt, 2 evőkanál tejfel. A kenéshez: 1 tojás sárgája, 1 kávéskanál tejjel elkeverve. Magvak a tetejére.

A langyos, cukros vízben felfuttajuk az élesztőt, majd a liszttel és az olajjal tésztát gyúrunk belőle. Ezt k.b. 45 percet kelesztjük.

Míg a tésztánk kelesztés alatt van, addig kikeverjük a tölteléket, a reszelt sajtot a tejfellel. (Itt megjegyzem, hogy bármilyen töltelékkel finom lehet ez a süti.)

Amiko a tészta ,megkelt 2 részre vágjuk, és egy 24 cm átmérőjű kört nyújtunk belőle. Ezt megkenjük a töltelékkel, és a másik tésztából elnyújtott felével letakarjuk.

Ezután villával körül lenyomkodjuk, a közepébe egy nagyobb pogácsa szaggatóval kört nyomunk, de nem szabad átvágni, csak nyomatot hagyni. Ezután egy hurkapálcával sugarakat nyomkodunk a tészta tetején.

Ekkor bekapcsoljuk a sütőt 200-250 fokra és addig hagyjuk újra kelni a sütinket, míg a sütőnk felmelegszik erre a hőfokra. Ezután lekenjük a tojás sárgájával, sózzuk és meghintjük magvakkal. Majd a sütőben 15 percig sütjük.

Mikor kivesszük a sütőből, akkor olajos vízzel lekenjük. Szép ragyogó színt kap és nem keményedik meg a tészta.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

TÖLTELÉKES OMLÓS-KIFLIK

Hozzávalók: 1.) Tésztához: 25 dk margarin, csipetnyi só, 60 dk liszt, 3 evőkanál cukor, 1 tasak sütőpor, 1 tasak vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 2 evőkanál tejfel, 1 egész tojás.

2.) Töltelékhez: darált dió, darált mák, birsalmalekvár, fügelekvár…. (ki mivel szereti)

3.) Tetejére: 10 dk porcukor.

A tésztához való anyagokat összekeverjük és sima tésztát gyúrunk belőle. Majd folpakba vagy egyszerű műanyag zacskóba téve a hűtőszekrénybe rakjuk legalább 2 órát, hogy nyújtáskor ne ragadjon a tészta. De meg lehet csinálni egy nappal a kiflik sütése előtt is. Ezután én két részre szoktam osztani, mert úgy könnyebben nyújtható.

Ezután vékonyra nyújtjuk a tésztát, egy nagyobb átmérőjű pogácsa szaggatóval korongokat szaggatunk belőle, amiket megtöltünk különböző ízekkel, majd kis kifliket tekerünk belőlük. Ezeket sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk és a 200-250 fokra előmelegített sütőben k.b. 10-15 perc alatt megsütjük. Nem szabad sokáig sütni, mert kemény lesz a sütink.

Mikor kivesszük a sütőből, mindjárt melegen megforgatjuk őket a porcukorban és tálcára rakjuk.

Hagyjuk kihülni, hogy a töltelék ne legyen meleg benne. Ezután fogyasztható.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

ÜNNEPI-TÖKPÜRÉS RÉTES

Hozzávalók: 1/2 kg réteslap, 1.5 kg sütőtök, 15 dk cukor, fél tasak fahéj (cimet), 2 tasak vaníliás cukor, a lapok kenéséhez: 1 dl étolaj, 3 evőkanál méz, tetejére 5 dk olvasztott étcsokoládé.

Először is a megtisztított sütőtököt robotgéppel apróra daráljuk, de reszelve is jó. Majd 15 dk cukorral és fél dl vízzel pépesre főzzük. Ezután beletesszük a vaníliás cukrot és a fahéjat, majd félretesszük hűlni.

Míg a tökpüré hűl, addig előkészítjük a sütőpapírral kibélelt tepsiket, a réteslapokat és, ami ebben a rétesben a különleges ízt képviseli, az olajat, amit kikevertünk a mézzel. Ugyanis ezzel kenjük be a réteslapokat és majd a tetejét is.

Ezután a réteslapot kiterítjük, lekenjük a mézes olajjal, majd megtöltjük 2-3 evőkanál tökpürével. Ezután a két szélét behajtjuk (így nem fog kifolyni a töltelék sütés közben), majd rúd formára tekerjük és egymás mellé rakva a tepsibe tesszük.

Mikor ezzel megvagyunk, akkor a maradék mézes olajjal lekenjük a tetejét és a 200-220 fokra előmelegített sütőbe tesszük k.b. 25-30 percre.

A mézes olajtól gyönyörű aranysárga színt kap és ami a legfőbb egy nagyon finom ízt is.

Míg a réteseinket teljesen kihűtjük, addig olvasztunk k.b. 5 dk étcsokit 2-3 kávékanál olajjal és ezzel meglocsoljuk őket. Ezután felszeletelhetjük.

A méz és az étcsokoládé egy nagyon finom ízt ad ennek a rétesnek, no meg egy kicsit ünnepi hangulatot is adományoz neki.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

LINZERES – SÜNIKÉK

Hozzávalók: (36 sünike lesz belőle) 30 dk liszt, 20 dk margarin, 15 dk cukor, fél tasak sütőpor, 1 egész tojás, 1 citrom vagy narancs reszelt héja. Díszítéshez: 10 dk étcsokoládé felolvasztva 2 evőkanál olajjal és 2-3 evőkanál kókuszreszelék.

A margarint szobahőmérsékletűre olvasztjuk (ami azt jelenti, hogy ne legyen folyós állapotú), majd a többi hozzávalóból tésztát gyúrunk és egy zacskóban betesszük a hűtőbe 1 órára. (de előző este is megcsinálhatjuk).

Ezután k.b. egy nagyobb üveggolyó nagyságú labdácskákat csinálunk belőlük. (itt megjegyzem, hogy nedves kézzel könnyebben formálhatjuk). A golyócskát egy kicsit megynyújtjuk, hogy kialakuljon a süni orrocskája (lásd az alábbi képeken), majd sütőpapírral bélelt tepsibe, ne túl közel egymáshoz sorakoztatjuk őket (lásd az alábbi képeket) és 200 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt kisütjük. Ne szárítsuk ki túlzottan, hogy ne legyenek kemények.

Mikor kisűltek, akkor félre tesszük, hogy teljesen kihűljenek. Közben megolvasztjuk a csokit és előkészítjük a kókuszreszeléket. Ezután az orrocskájuknál fogva a hátsó felüket belemártjuk a csokiba, (lásd az alábbi képeken). A megmaradt olvasztott csokit egy zacskóba öntjük, nagyon pici lyukat vágunk rajta és azzal pöttyintjük a hosszúkás felére a szemecskéket és az orrocskáját. A csokis tetejét pedig megszórjuk a kókuszreszelékkel.

Anyukák és nagymamák nagy örömöt szerezhetnek ezzel a csöppségeiknek, mert látványos és finom linzeres kekszes süti lesz a sünikből.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

MAGVAS LÁNGOS-VIRÁGOK

Hozzávalók: (12 darabhoz): 1.5 dl langyos víz, 2.5 dk élesztő, 1/2 kávéskanál cukor, 1 kávéskanál só, 1 evőkanál olíva olaj, csipetnyi szezám és csipetnyi köménymag, 30 dk teljes kiörlésű liszt, olaj a sütéshez.

A cukrozott langyos vízben felfuttatjuk az élesztőt, majd a további hozzávalókból tésztát gyúrunk, amit 40-45 percig kelesztünk. Ezután közepes nagyságú korongokat szaggatunk belőle. A korongok széleit bevagdossuk, majd letakarjuk és k.b. 15 percig pihentetjük. Míg a tészta pihen, addig felforrósítjuk az olajat, amiben kisütjük. Aransárgára sütjük, majd törlőpapírra tesszük, hogy az olaj lecsepegjen róla. Picit sózhatjuk a tetejét.

Egy borsóleves mellé finom ebédet varázsolhatunk az asztalra.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

MÁKOS- ZSERBÓ SZILVALEKVÁRRAL

Hozzávalók: 1. Tésztához: 1 dl tej, 2 tojás sárgája, 1 evőkanál cukor, 2 dk élesztő, 1 kávéskanál sütőpor, 25 dk margarin, csipetnyi só és k.b. 45 dk liszt.

2. Töltelékhez: 30 dk darált mák, 1 tasak vaníliás cukor, 15 dk cukor, 1 citrom reszelt héja és kifacsart leve, 35-40 dk szilvalekvár.

3. Tetejére: 10 dk olvasztott csoki, vagy porcukor. (ki hogyan szereti)

A cukros langyos tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd a tészta többi összetevőivel sima tésztát gyúrunk. Elosztjuk 3 részre és letakarva hagyjuk pihenni k.b. fél órát.

Míg a tészta pihen, addig előkészítjük a tölteléket. A darát mákkal összekeverjük a cukrot, vaníliás cukrot, a citrom reszelt héját és levét. A lekvárt kimérhetjük, de ízlés szerint is használhatjuk, ha pl. lekvárosabban szeretnénk, akkor többet is kenhetünk a tésztára.

Ezután kinyújtunk egy adag tésztát, beletesszük a tepsibe, lekenjük lekvárral és az elkészített mák felével megszórjuk. Majd ezt követi a második kinyújtott tésztalap, ugyan ilyen sorrendben, mint az előbb írtam. A végén lefedjük a harmadik kinyújtott tésztalappal, amit megszurkálunk villával, hogy ne púposodjon fel a tésztánk teteje. Ezután betesszük a 200 fokra előmelegített sütőbe és k.b. 35-40 perc alatt kisütjük a kalácsunkat.

A sütőből kivéve hűlni hagyjuk, majd olvasztott csokit teszünk rá, vagy megszórjuk porcukorral. (én csokit tettem rá).

Mikor a csoki megdermedt rajta, azután szeletelhető. Én a széleit körül szoktam vágni, hogy szebbek legyenek a sütikockák.

Tehát ugyan úgy készítjük, mint a diós zserbót, csak más összetevőkkel. Nálunk nagyon tetszett mindenkinek.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

RIZSGOMBÓC-MEGGYEL TÖLTVE

Hozzávalók: 1. Rizsgombóchoz (12-13 darab) 40 dk rizs, 1/2 l tej, 15 dk cukor, 1 tasak vaníliás cukor, 10 dk liszt, 1 egész tojás. 2. Töltelékhez: 15 dk fejtett meggy. 3. A sütéshez: 1/2 l olaj, 2 egész tojás, 10 dk liszt és 10 dk prézli, ebben panírozzuk sütés előtt. 4. Sütés után: 15 dk cukor és 1 tasak vaníliás cukor keveréke, ebben forgatjuk sütés után. Valamint csoki vagy gyümölcs öntet a tetejére.

A rizst keményre főzzük a tejjel, majd mikor levesszük a tűzről, akkor belekeverjük a cukrot és a vaníliás cukrot és ezt a masszát teljesen kihűtjük. Ezután hozzá adjuk a tojást és a lisztet. Majd nedves kézzel a tenyerünkbe teszünk a masszából, rakunk a közepébe meggyet és gombóccá formáljuk. Ezeket a gombócokat panírozzuk lisztben, tojásban és prézliben. Tálcára rakva, betesszük a hűtőbe k.b. fél órára. (nézd a folyamatot az alábbi képeken).

Ezután felforrósítjuk az olajat és 10 perc alatt szép aranysárgára sütjük a gombócainkat. Mikor kisültek, azonnal megforgatjuk a vaníliás cukorral elkevert cukorban.

Tálaláskor leöntjük gyümölcsös vagy csokis öntettel.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

SÜTŐTÖKÖS TÖK – KALÁCS

Hozzávalók: 1. Tésztához: 1/2 l tej, 1 (5 dk) kocka friss élesztő, 2 kávéskanál cukor, fél kávéskanál só, 1 dl olaj, 80 dk liszt, 2 tojás sárgája. 2. Töltelékhez: 60 dk tökpüré, 15 dk cukor, 10 dk mazsola, 1 tasak vaníliás cukor. Kenéshez: 1 tojás sárgája összekeverve 1 evőkanál tejjel.

A tejet a cukorral meglangyosítjuk, majd beletesszük az élesztőt és 2 evőkanál szitált lisztet majd ezt felfuttatjuk k.b. 10 perc alatt. Ezután beletesszük a sót és az átszitált lisztet,majd elkezdjük összegyúrni, vagy robotgéppel kidolgozni. Fokozatosan hozzáadjuk az olajat, majd 45 percre félretesszük keleszteni.

Míg a tésztát kelesztjük, addig a tököt robotgéppel pépesítjük és a cukorral összekeverve kicsit megfőzzük, majd beletesszük a mazsolát és a vaníliás cukrot. Félretesszük hűlni. Hurkaspárgát, vagy vékonyra szabdalt ruhát beáztatunk olajban, amivel majd formáljuk a tésztát, hogy tök alakú legyen. A jénai edényt megkenjük olajjal és a képen látható módon belehelyezzük az olajban áztatott ruhacsíkokat.

Ezután a kelt tésztát 2 részre osztjuk, korong alakra nyújtjuk, majd beletesszük a jénaiba, megtöltjük a tökpürével. Összefogjuk a tésztánkat és középen kicsit megemeljük, hogy kialakítsuk a tök szárát. Ezután átlósan össze kötözzük a ruhacsíkokat, majd félretesszük keleszteni.

Mikor megkeltek, akkor lekenjük a tojás sárgájával és 200-250 fokra előmelegített sütőben 45 perc alatt kisütjük.

Mikor kisültek, akkor lekenjük olajos vízzel, amibe 1 evőkanál porcukrot is kevertem. Így édesebb lesz a sütink. És kiszedjük belőle az olajos ruhacsíkokat még azon melegen. Könnyen kiszedhetők, nem kell félni, hogy benne marad.

Hűlni hagyjuk k.b. fél órát és már fogyasztható is a finom tökös-tök. 🙂

Aranyoskáim, jó étvágyat.

PANZEROTTI-SÜTŐBEN ÉS OLAJBAN

Hozzávalók: 1.Tészta: 2 dl langyos vízben egy kiskanálnyi cukorral felpuffasztunk 2 dk friss élesztőt. Majd ebbe belekeverünk 1 teáskanál sót,  15 dk sima lisztet, 15 dk durum lisztet és k.b. 1 dl olívaolajjal bedagasztjuk. Majd kelni hagyjuk a tésztát. 2. Töltelék: bármilyen felvágott ehhez még apróra vágott piros paprika, feta sajtdarabkák és szeletelt sajt, és lehet tejfelt is a tésztára kenni.

A megkelt és elnyújtott tésztát akkorára vágjuk,hogy össze tudjuk  hajtani,amikor beletesszük a tölteléket. Majd a széleit villával körül nyomkodjuk, hogy ne csorogjon ki belőle a sajt. Ezután kicsit kelesztjük, míg a sütő 200-250 fokra felmelegszik. Majd lekenjük tojás sárgájával, sózzuk és magvakkal szórjuk meg. (Az olajban sült panzerottit csak simán sütjük. (nem kell sem tojás sem magvak rá.). Majd a sütőben 15 perc alatt készre sütjük.

Egy zöldbableves mellé finom ebédet varázsolhatunk belőle.

Aranyoskáim, jó étvágyat.

MÁKOS-MEGGYES MUFFIN

Hozzávalók: 20 dkg darált mák, 20 dkg liszt, 1 sütőpor, 2 dl tej, 2 dl olaj, 4 tojás, 20 dkg cukor, 2 tasak vaníliás cukor, 1/2 kg meggy.

A tojásokat habosra keverjük a cukorral és a vaníliás cukorral. Ezután beletesszük a tejet és az olajat. A lisztet, a darált mákot és a sütőport összekeverjük és így a kikevert masszához adagoljuk

Ezután félig töktjük a muffinkosárkákat, a meggyet a muffinokba külön kell belerakni, majd a meggyet úgymond, lefedjük még a tésztával. 24 darab muffin lesz belőle. Majd a sütőt előmelegítjükk 200 fokra és 20-25 perc alatt megsütjük. (szúrópróbával nézzük meg a tészta állagát) Nem szabad nagyon kiszárítani.

Nem kell megijedni, hogy a massza kicsit folyékonyabb állagú és, hogy gyorsan emelkedik sütés közben.

Aranyoskáim, jó étvágyat.